Anya és a Tükör
-HAHÓ! Kop-kop! Van itt Valaki? -Ki van itt? - Most nem válaszol senki. Csak csend honol... És óraketyegés. Tik...Tak...Tik...Tak... A madarak pergő csőrcsatája és szivárványos dallamaik szűrődnek be az ablakon. Körbenézel. Nincs ott senki más, csak Te. Egyedül. És egy Tükör. Ott állsz. Előtte. Mély levegőt veszel, lassan kifújod (állítólag így kell) és mosolyra ráncolod az arcodat. Belenézel. Mintha ismernéd azt a valakit, de mégis Idegen. Mint egy vacak filmjelenet, amely közben drámai háttérzene szól és a hatást várod. De semmi. Látod az arcot. Az arcodat. Még ott bújik a kisgyerek benned. Néha előkerül, próbálkozik. De az elvárások, a megfelelési kényszer miatt, amelyeket a társadalmi szerepe(i)dben dobnak rád, időnként - egyre többször - elszökik. Aztán jön egy-egy pillanat, amikor két kis copffal, rózsaszín vattacukorral a kezében ismét a varázslatos hajóhintát figyeli fodros kis nyári ruhájában és a