Anya és a Tükör

                                                                             

-HAHÓ! Kop-kop! Van itt Valaki? 

-Ki van itt? - Most nem válaszol senki. Csak csend honol... És óraketyegés. Tik...Tak...Tik...Tak... A madarak pergő csőrcsatája és szivárványos dallamaik szűrődnek be az ablakon. Körbenézel. Nincs ott senki más, csak Te. Egyedül. És egy Tükör. Ott állsz. Előtte. Mély levegőt veszel, lassan kifújod (állítólag így kell) és mosolyra ráncolod az arcodat. Belenézel. Mintha ismernéd azt a valakit, de mégis Idegen. Mint egy vacak filmjelenet, amely közben drámai háttérzene szól és a hatást várod. De semmi. Látod az arcot. Az arcodat. Még ott bújik a kisgyerek benned. Néha előkerül, próbálkozik. De az elvárások, a megfelelési kényszer miatt, amelyeket a társadalmi szerepe(i)dben dobnak rád, időnként - egyre többször - elszökik. 

Aztán jön egy-egy pillanat, amikor két kis copffal, rózsaszín vattacukorral a kezében ismét a varázslatos hajóhintát figyeli fodros kis nyári ruhájában és a magasba vágyik. Egyszer fent, egyszer lent. Megint fent. Aztán lent. Lenyűgöző, hogy a mélyből ismét a magasba juthatsz. De a magas után rögtön a mélybe is hullasz. Azt mondják, ilyen ez a nagybetűs... Néha még benned élnek a gyermeki naivitás szikrái. Jó is volt... Hinni mindig a szépben, a jóban. Meglátni a másikban csakis a Jót, a Szépet. De aztán a hercegnős álomba beléptek a szörnyek is: a Csalódás, a Félelem és a Szorongás. De megtanultál élni Mindegyikkel. És a mai napig visz a Hit, hogy a jó után jöhet rossz, de a rossz után jöhet jó is. /Matekos agyúaknak egyszerűbb elképzelni a sinus görbét.../ 

...

Nézed Önmagadat a tükörben: "Ez vagyok Én!" Mindenki másképp reagál ilyenkor... Valaki elismerően bólint (lehet, hogy ez csak egy önmaga elé tartott álarc, egy álca, mert nem akarja látni a valódi Én-t); van, akinek könnycsepp gördül végig az arcán, mert nem látja a harmóniát test és lélek között, néhányan pedig tudomásul veszik és elfogadják azt az embert, akit viszont látnak. Apropó...Elfogadás... Több embernek rá kellene ébredni arra, hogy nem csak sablonszöveg az, hogy mások elfogadásához önmagunk elfogadásán keresztül vezet az út. Ha saját magunkat is állandóan kritizáljuk, sosem leszünk békében a külvilággal. Sőt, ez "megy át" gyermekeinknek is... Hiába "tanítjuk", illetve próbáljuk tanítani nekik az ellenkezőjét.

...

Szeresd Önmagad! Nézd, ragyognak a szemeid! Igenis tud nevetni is az a száj, amely az utóbbi időben inkább csak a lefelé görbülő smiley-ra emlékeztet. Szép vagy úgy, ahogy vagy! Ne akarj Senkinek sem megfelelni! Mindent csakis Egy emberért tegyél! Azért az egyért, aki az egész utadon Veled lesz! Az Egyetlen kísérő, aki nem hagy el, aki nem csal meg, aki érted él, és Te élteted! Igen, ez TE vagy! Erős is vagy! Mert minden nap, még ha nehéz is, ugyanúgy felkelsz az ágyból és Te vagy a mozgatórugója Mindennek! Te vagy a kapaszkodó, mint fának a gyökerei, te vagy a támasz, mint gyenge, szél által megtépázott virágszálnak szívósabb "szomszédai" és Te vagy a szárny, amely nélkül a pillangó(i)d nem tudnak repülni.

...

Még mindig keresed az ÉN-ed? Még nem találtál önmagadra? Még nem tudod, ki is vagy Te, mi a célod, révbe értél-e...Lehet egyáltalán révbe érni vagy ez csak egy jó duma, hogy legyen mindig, ami előre visz, ami célt ad? Ez utóbbi előfordulhat. De mindenkinek szüksége van valamire, vagy valakire, ami / aki tovább viszi, amiért / aki(k)ért érdemes... Egyet sose felejts... Az állandó Útitársadat... 

Minden nap nézz tükörbe! Ha nehéz is! Mondd, hogy szereted azt, aki visszanéz rád. Figyelj rá. Higgy benne. Bízz benne. Önmagadban. 


                                                           (Kép forrása: https://hir.ma/horoszkop-2/neked-mit-mond-reggel-a-tukor/720967)



Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Már értem, Anyu!

Kép
Kedves Olvasó!  Kicsit most más jellegű írást olvashatsz; egy levelet, amelyet  Anyukámnak írtam, aki lassan már 8 éve nincs közöttünk. Akit olyan hirtelen veszítettem el, mint az a pillanat, amikor elfújjuk a gyertyákat a szülinapi tortán. Valójában nem is veszítettem el, hiszen bennem él tovább. Az alábbi levél megírását Odafentre címeztem, a csillagokhoz és tudom, hogy rajtam kívül sokan osztoznak hasonló érzésekben, ez sarkallt levelem megosztására.    Az alábbi sorok nem könnyekkel telve, hanem hálával átitatva íródtak, hogy megadatott számomra egy olyan csodálatos Édesanya, amilyen az enyém volt. Ugyan melankolikusnak tűnhet első olvasatra, de tudom, hogy sokat értik és átérzik a tartalmát. Drága Anyu! Már én is tudom... az évek múlása nem gyógyítja a léleksebeket. Annak ellenére, hogy egy testi seb - mint amikor nagyokat estem görkorival - milyen hamar képes gyógyulni, regenerálódni, a lélek erre azonban képtelen. Az összegyűrt papír sem lesz ugyanolyan, mint ...
További információk

Kék és piros

Kép
    -  Hé Te, a tükör előtt! Jajj, ne már... Megint a karikákat és az egyre mélyülő barázdákat vizslatod az arcodon... Nézz mélyen a szemedbe! Mit látsz? - Fájdalmat. Fáradtságot. Kiábrándultságot. Csalódást.       - Mit látsz még?  - Megfakult ragyogást. Szürkeséget. Szeretetéhséget.       - Nézd meg jobban!  - De én ezt látom. Ez vagyok én. És elegem van abból, hogy állandóan azt hallgatom, ne legyél ilyen negatív, ne legyél ilyen kétségbeesett és fogd fel másképp az életet. Nézz körül! A világ összes arca ilyen. Miért legyek más? Hogyan legyek más?     - Milyen kérdés ez? Miért fontos az, hogy mások milyenek? Te TE vagy!  - Hogyan legyek én ÉN, ha ez a világ önző, elutasító, már-már félelmetes számomra. Én "szívember" vagyok. De a mai társadalom nem engedi, hogy kimutathassam az érzelmeimet. Nem akarok kilógni a sorból. Tudod, ez az Élet. Pörögsz a mókuskerékben, mert ez a dolgod.     - Igen, de...
További információk

Találd meg a helyed... A döntés.

Kép
Kedves Olvasóim! "Mintha nem lennék jó helyen..."  "Nem értem, elvileg minden stimmel, de mégis ..." "Hová tartozom?"  "Tényleg ez az én utam?" Megannyi hasonló kérdéssel már biztosan Ti is találkoztatok. Emlékeztek, amikor a kísérőkről írtam? Minden embernek, aki az utunkba sodródik, valamilyen célja van az életünkben. Ez ugyan eléggé közhelynek tűnik, de ha belegondoltok, nagyon is igaz. Kapásból tud mindenki legalább egy ilyen embert említeni a saját életében. Vannak, akiktől tanulunk valamit, vannak utazótársak, akik átsegítenek egy-egy életszakaszon és vannak, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megismerjük önmagunkat, akár egy csalódás, vagy éppen valamilyen felejthetetlen emlék által. Mindig formálódunk, úgy válunk azzá, akik igazán Mi vagyunk. Valaki rövidebb, valaki hosszabb ideig kísér minket. Olyan is van, aki már régóta velünk van, de még nem fogja a kezed. Hanem ott van. Odabent a Lelkedben. Egyszerűen tudod, hogy létezik valahol, ...
További információk