Jó utat!
Nem látja. Közelebb hajol, hosszasan szemléli. Még mindig nem látja.
- Pedig óriási nyomot hagyott. Nézd! Itt! A szívemben.
Vannak sebek, amelyek szemmel látható nyomot hagynak és vannak olyan sebek is, amelyek lelkünkbe mélyednek. A belső sebeink olyanok, mint a láthatatlan súly a vállakon, amelyet a legtöbb ember cipel nap mint nap.
A felgyorsult világunk mintha sokszor nem engedné, hogy a pillanatnak éljünk, hogy a szívünk szerint döntsünk, csak a racionális agyrészünk dolgozhat. Miért is? Talán... mert kényelmesebb? Vagy könnyebb? Talán ezért is. Vagy talán azért, mert félünk. Félünk attól, hogy sebezhetővé válunk. Ha álarcban, robotként teljesítünk, akkor van egy maszkunk és egy védőpáncélunk, amelyen semmi sem tud áthatolni.
Vajon meddig vagyunk képesek ebben az általunk alkotott burokban létezni? Többször teszünk lépést és próbálunk megnyílni, mint a szirmait széttárni akaró virág. Pedig ő is fél, mégis kinyílik, nyit az újra, nyit a változásra és ezáltal arra, hogy önmagában, önmagának valami tökéleteset alkothasson. Tudja, hogy jöhet vihar, ami megtépázza, tudja, hogy jöhet egy sóvárgó kéz, mely leszakítja. Mégis mer! Ha le is szakítják, tudja, hogy nem veszített értékéből. Értékes egy másik helyen, másik szerepben. És ragyog.
Mindegyik virág különleges. Minden ember egyedi és különleges. Valaki a mosolyától, valaki szavainak gazdagságától. Valaki az érintésétől, vagy az ölelésétől. Van olyan, akinek a puszta jelenléte valami rendkívülit sugároz.
Te is különleges vagy. És értékes. Fedezd fel és találd meg. Önmagad. Hosszú ez az út. Ha néha meginogsz, az Élet úgyis vezet tovább. Csak legyél nyitott, merj! Találd meg önmagad! Menj a saját utadon. Minden kanyarban úgy sétálj, hogy tudd, egyszer úgyis egyenes útra lépsz. Ha válaszúthoz érkezel, dönts a szíved szerint. És akkor ott leszel, ahol lenned kell.
Jó utat!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése