SzitakötőAnya

    -  Hé Te, a tükör előtt! Jajj, ne már... Megint a karikákat és az egyre mélyülő barázdákat vizslatod az arcodon... Nézz mélyen a szemedbe! Mit látsz? - Fájdalmat. Fáradtságot. Kiábrándultságot. Csalódást.       - Mit látsz még?  - Megfakult ragyogást. Szürkeséget. Szeretetéhséget.       - Nézd meg jobban!  - De én ezt látom. Ez vagyok én. És elegem van abból, hogy állandóan azt hallgatom, ne legyél ilyen negatív, ne legyél ilyen kétségbeesett és fogd fel másképp az életet. Nézz körül! A világ összes arca ilyen. Miért legyek más? Hogyan legyek más?     - Milyen kérdés ez? Miért fontos az, hogy mások milyenek? Te TE vagy!  - Hogyan legyek én ÉN, ha ez a világ önző, elutasító, már-már félelmetes számomra. Én "szívember" vagyok. De a mai társadalom nem engedi, hogy kimutathassam az érzelmeimet. Nem akarok kilógni a sorból. Tudod, ez az Élet. Pörögsz a mókuskerékben, mert ez a dolgod.     - Igen, de...