Más szemmel látni...

Tudjátok, a mai társadalomban annyi a tabu téma. És ha nem beszélünk róla, akkor nem is létezik. Probléma egy szál sem. De a világ csak tovább süllyed... Ugyanez a helyzet az emancipált világgal és az anyaszereppel is.

Nem csak közhely, de egy Anyára számos feladat nehezedik a 21.században, amelyeket mindenki természetesnek vesz, hiszen "ez a dolga". Valóban? Számomra az Anyasághoz tartozna az is, hogy a gyerekeim ne mindig csak egy rohanó, túlterhelt, zombit lássanak.
Számomra az is fontos volna, hogy ne a napi munkától megtörve, mielőbb "túl akarjak" lenni a házi feladaton, amiben segítséget kér a lányom. És ha a kisebbik társasozni akar, akkor ne azon törjem a fejem, hogy mikor teregetek, mikor főzök, vagy hogy jajj, elfelejtettem ezt meg azt venni, vagy éppen még volna itthon elvégzendő feladat a munkahelyemre, hanem mosolyogva, energiával felé fordulva tudjak reagálni az első kérdésemmel, hogy ki kezdi a játékot. Miért lenne fontos? Mert ezek az évek hamar elszállnak. Aztán gürizünk tovább, amíg élünk, hogy megèljünk, hogy néha legyenek dolgok, amik tovább visznek, amik új erőt adnak, amik motiválnak.
És mindig megfogadjuk, hogy majd más lesz, változtatunk. Aztán jön a következő nap, a következő hét... És eltelik fejünk felett az idő...

El sem hiszitek, hányan gondolkoznak így, ahogy az előző bekezdésben kifejtettem. Őszinte leszek, én is sokáig így tettem. Körülbelül ez előtt pár percig. Mert ahogy írom ezeket a sorokat, ráébredek, hogy az igazán fontos dolgokra, az engem körülvevő csodálatos emberekre van egyre kevesebb energiám. Én nem akarok szürkülni a hétköznapokkal! Én nem akarok tovább betegedni ezzel a világgal! Én észre akarok venni minden kicsi, mások számára jelentéktelennek tűnő szépséget. Én nem a közösségi médiás posztokon keresztül vágyom az emberek "elismerésére", és nem ott akarom mutatni, merre járok, hogy érzem magam. Én meg akarom becsülni azt, amim van. Meg akarom becsülni az Életemet. Hálás akarok lenni. És hálás vagyok. Hálás vagyok, hogy világot adhattam két csodálatos kislánynak. Akik közül az egyik azt mondta este, hogy köszöni, hogy én vagyok az anyukája és aki, ha szintén anya lesz majd, olyan akar lenni, mint én. Mindezt félig könnyes szemmel. Mindezt alig hét és fél évesen. A kicsi, aki már nem is olyan kicsi, hiszen nemrég volt hat, olyat bombázott felém, hogy ugye örökre az anyukája maradok, mert soha nem akar elveszíteni.
Hihetetlen szavak és gondolatok ekkora gyerekektől. Nagyon "súlyos" szavak,amelyek egy anyának a világot jelentik. És amelyek elgondolkodtattak, hogy miért is akarunk és kell nekünk nőként ennyi helyen megfelelni. Mi van akkor, ha egyszer otthon marad a tornazsák, ha a gyerek mosolyogva megy iskolába? Mi van akkor, ha néha a szombati ebéd sültkrumpli és ketchup? Mi van akkor, ha kicsit gyűrött a ruha, mert nem volt idő kivasalni? Egyszerű a válasz: semmi.

Próbáljuk meg más szemmel látni, ami minket körülvesz. Nálunk például reggel 6-kor indul a "buli", a készülődés a hétköznapokon. Amikor megszólal az ébresztő, akkor ne az járjon a fejedben, hogy "na, jó lenne még ágyban maradni", vagy " jaj, kíváncsi vagyok, melyik fog először nyafogni reggel". Az járjon a fejedben, hogy új nap, új esélyekkel. Felébredtél. Újra láthatod, akiket szeretsz és új élményeket gyűjthetsz. Menj a gyerekeid szobájába és tudod, hogy az a "normális", ha már egyedül öltöznek, de ha megkérnek, hogy segíts, akkor tedd meg. Miért? Mert néhány év múlva nem lesz rá lehetőséged. Mert mindig a MOST a lényeg. És azt éld meg. Ne arra gondolj, mi lesz majd, ha... Hanem arra, mi van most. Amikor a gyerekek délutáni elfoglaltságainál éppen az Anyataxi szerepkörbe vagy, fogd fel úgy, hogy Neked köszönhetően van a csemetédnek lehetősége arra, hogy hobbija legyen.És ha be is van osztva minden perced, örülj, mert van mit csinálnod. Akinek nincs ennyi dolga, ő meg amiatt siránkozik egy másik élet után.
A legszebb, életre szóló hivatás a Tiéd. Ugyan néha könnyekben törsz ki a fáradtságtól, néha még a porcukrot is milliomod szemcsékre zúznád, de valahogy mégis a legcsodálatosabb, hogy minden nap érzed, hogy szükség van Rád.

Még valami eszembe jutott. Ne mérgezd saját magadat mások hülyeségei miatt. Ne foglalkozz azzal, ha valaki Veled foglalkozik a hátad mögött. Ne törődj azzal, mit mondanak mások. Te csak a saját életedet éld. Ezt én is átéltem. És rájöttem, hogy minek bosszantsam magam és legyenek álmatlan éjszakáim olyan emberek miatt, akiknek fogalmuk sincs arról, min mentem keresztül és akiknek inkább a saját életükben kellene kutatniuk. Igaz az a mondás, hogy egy idő után, ügyesen szelektálod, amit Neked mondanak. Lett egy bizonyos (képzeletbeli) "tablettám" már nekem is ezekre a pillanatokra és szuper módon hat is... Próbálj ilyen helyzetekben is más szemmel látni...

Na, megyek, mert folytatódik a "buli"  ;) :)

//Záró gondolatokként fogadjátok szeretettel néhány soros, saját kis versemet:

Menj oda hozzá, amíg lehet,
szeresd önzetlenül, ahogy ő szeret.
Segítsd, amíg Téged kér,
légy őrangyala, ha fél.

Légy türelmes, ahogy csak tudsz,
hisz' nem megoldás, ha elfutsz.
Viselkedj úgy, ahogy tőle is elvárod,
tanulj tőle Te is, ő a legjobb tanárod. //