Kudarc...kudarc?
Ez a szürke novemberi időjárás arra sarkallt, hogy ma valami kuckós programot találjak ki az én cukiságaimnak. Tudjátok, Anya tervez, de ... Na, de ezt majd később :)
Gondoltam, a főzést sem viszem túlzásba, a szennyes miatt már úgyis újratermelődött bennem többször a tehetetlen düh.... Komolyan, néha olyan érzésem van, mintha nem mosnék ki semmit, mert szinte mindig több ruha van a szennyesben, mint amit kimosok :S Ma sem volt másképp... Nórim úgyis a Mosó Masa mosodája c. könyvet lapozgatta, tehát így elmondható, hogy nem vagyok laikus a témában, mint ahogy Ti sem, Nőtársaim. Arról nem is beszélve, hogy a vasalni valót mindig tornyosítom. Először egész szép Eiffel-torony, aztán egyszer csak, mintha a ferde torony lenne, de úgy igazán. Sokszor el is dől, ez mutatja, hogy ideje már csökkenteni a mennyiséget. Néha nagy elánnal nekiállok, hogy most igazi Szuperanyu leszek és kivasalom az ÖSSZESET. Hmhmhmhm... Ugye csak viccelek?!?! :D Legtöbbször igen... Csak annyit vasalok, amennyire szükség van az elkövetkező napokban. Némileg kicsit "szőkelogikával" (pedig csak melírozott!)úgy gondolom, hogy a torony kisebb lett. Az már nem jut el az agyamig pontjára, hogy ha majd újra mosok - amire nem is kell sokat várni -, akkor újra Párizs egy csodás látnivalójával találom szembe magam. És ezáltal marad egy kupac ruha, ami lehet, hogy csak hónapokkal később kerül ránk :) de egyszer Léna megjegyezte, mennyire örül, hogy megtaláltam neki az egyik kedvenc pólóját :) Az igazság az, hogy egy ideig a vasalás nem tartozott a szokásaim közé. Mindig csak akkor űztem eme csodálatos tevékenységet, amikor nagy szükség volt egy ingre, vagy épp ünnepély volt a suliban, ahol tanítok. Csak ugye a cukorborsóimból is lassan mininő cseperedik és megjelentek az "igények" is. Ha látnak egy pici gyűrődést, azt orvosolni kell :) régebben elég volt egy szuper módszer, hogy hajtogatás közben kicsit rásimítottam a kezemmel és kész ;) Valljátok be, azért ezt már Ti is próbáltátok. No, de hagyjuk már a vasalást, volt ma izgalmasabb is.
Az egyik, hogy ebédnél elfelejtettem, hogy tegnap este főztem paradicsomlevest a lányok kérésére. És hát...szóval... ma fordítva ebédeltünk :) először megettük a másodikat, aztán a levest :) először majdnem elbőgtem magam, hogy lehetek ilyen szerencsétlen, aztán a lányok megjegyezték, hogy finom édes lett, így ez lett a desszert :)
Ebéd után útnak indultunk egy, sokak által kedvelt üzletbe, ahol elég jó áron lehet beszerezni barkácsoláshoz szükséges dolgokat. Már hetek óta gyűjtögetem a WC papír gurigákat, hogy majd egy nagy dolgot alkotok belőle a lányokkal. Azt érdemes tudni rólam, hogy sem a rajzoláshoz, sem pedig bármilyen jellegű alkotáshoz nincs tehetségem. Számomra a pálcikaember is tökéletesen megfelel. Nóri már kiegészítette a rajzomat és közben megjegyezte, hogy néha hosszú hajú emberkét is rajzolhatnék, nem csak három szál hajjal rendelkező fiúkat. Esküszöm, igyekszem, kislányom...
Szóval válogattunk ezt-azt, bár még eléggé homályos volt számomra, mi lesz a végeredmény. Egyet tudtam a boltban fellelhető, többféle kivitelezésű mini karácsonyfa láttán: én egy karácsonyfát fogok készíteni a gyerekeimmel WC papír gurigákból. Lett is hozzá csillogó színes papír, mini csizmácska, amit a gurigák belsejébe ragasztok majd, találtunk színes kis csillagokat is, tehát minden készen állt a tökéletes programunkhoz.
Hazaértünk. Lányok lelkesek, én gondolatban Micimackót játszom...Gondolj...Gondolj.... "Anyaaaaaa, gyere mááááááár, csináljuk máááááár...!!!" - "Megyeeeeeek!" .... - ez amúgy kissé bátortalan "megyek" volt. Na, mindegy. Leültünk az újságpapírral lefedett asztalhoz. És nekiláttunk. Léna kb. 5 perc után izgalmasabb feladatot talált. A színes papírt apró darabokra vágta, mint ahogy már egyszer az oviban is csinálták az óvónénivel, és készített belőle egy békaszerű valamit, ami tulajdonképpen dinoszaurusz, mint megtudtam, állítólag egy húsevő fajta. Azután a dinóval megetette az összes plüssállatot, de közben a készülő karácsonyfától megihletve a Kis karácsony, nagy karácsony c. dalocskát énekelte.
Nóri azért kitartóbb volt, majd miután már mindenhol ragasztó volt, kérte, hadd menjen inkább tanulni kicsit. Hohó!! Ez akkor most jó taktika is lehetett volna a részemről. Nos, hát egyedül maradtam. A teleragasztózott asztal, a millió színes izé és a világrengető tervem környezetében. Először csak lestem magam elé, hogy mi a túrót gondoltam. Aztán nekiláttam, hogy készítsek valamit. Még nem a happy end jön, az nem olyan mese. A gurigák színes papírral történő leragasztása sem volt túl egyszerű, de mire az utolsót készítettem, rájöttem, hogy valójában nem nagy kunszt. Aztán jött a gurigák összeragasztása. De! Azért ez sem volt egyszerű. Miért is lett volna? Az nem én lennék :D Hiába a régi jól bevált T. ragasztó. Hát nem szétestek már az alsó ágai az én kis fácskámnak? Hát de! Na, akkor B verzió: gemkapooooocs! A ragasztó erejének megsegítése egy kis gemkapoccsal. Volt zöld is és pont annyi, amennyi nekem kell. Feladat megoldva! Elkészült a kis fám, de a csajok által igényelt csillámok nélkül még unalmas volt. Nos, hogy kezembe vettem a csillámokhoz használatos ragasztót. Csak egy kis lyukat tettem rá, ne kelljen vacakolnom azzal, hogy nagyobb mennyiség folyik a "mű"-re. De ugye a fizikai törvények sem mindig úgy alakulnak, ahogyan én szeretném. Hiába próbálom kiszabadítani a ragasztót a kívánt helyre, az baromira makacs. Aztán egy pillanatban....PLACCS! beterítette az asztal felét, úgy ahogy kell. Egy centiméterre nem jutott újságpapír...Szerintetek? Nem baj, legalább látszik, hogy a terítő mindennapi használatban van... Oké...itt is jöhet a B terv: próbáljuk a régi csúcsmodell T. nevű ragasztót. Ám ezt nem lehet annyira formálni a felületre, de a lényeg meglesz - gondoltam. Léna épp kíváncsiskodott, hol tartok. Ragasztó a helyén, csillámot útnak indítom, aztán HHHHHHHAPCIIII! - Léna épp abban a pillanatban tüsszent és a csillámpor szerteszét szóródik, mint csillagpor a galaxisban. Csak most tényleg millió csillámpor a nappalibaaaaaan! Jól van, mély lélegzet, kis mosoly...Egészségedre, Drágám! - gondolatban már elmondtam párszor, hogy "hogyazaaaaa...." .
Végül meglett a fácskám, az első igazi barkácsművem! És hát na, nem egy Michelangelo, de az enyém :)
A mai napon annyi mindent kudarcként élhettem volna meg, ahogy a blog címében is olvashatjátok. Kudarcnak, mert nem főztem csodakaját, mert ma "fordítva" ebédeltünk, mert meghagytam a mindjárt dőlő ferde tornyot (holott tudom, holnap nem menekülök...), kudarcként, mert nem sikerült a tervezett barkácsolós délután, vagy mert egy hülye ragasztó is kifogott rajtam... De végül nem így éltem meg. A lányok jól elszórakoztak és totál idillben játszottak együtt. Közben kaptam puszit, milyen ügyes vagyok ... :) és megcsináltam, amit terveztem. Igen, ez most magamért történt. De több pozitívum is akad, ha ilyen szemmel látjuk a dolgokat. A lányaim látták, hogy ha sok minden félresikerül is, de Te, mint Anya elég elszánt vagy, akkor képes vagy elérni, amit terveztél. Ezzel példát mutatsz, hogy érdemes kitartani akkor is, ha néha szembe fúj a szél. Nem utolsósorban pedig bizonyítottam saját magamnak is, hogy két gyerekes Anyaként is próbálhatok ki új dolgokat és tehetem ezeket saját magamért is...
Hajrá Nektek is! Drukkolok, hogy találjatok Ti is ilyen apró kincseket egy-egy szürke őszi napon és színesítsétek meg! :)
Gondoltam, a főzést sem viszem túlzásba, a szennyes miatt már úgyis újratermelődött bennem többször a tehetetlen düh.... Komolyan, néha olyan érzésem van, mintha nem mosnék ki semmit, mert szinte mindig több ruha van a szennyesben, mint amit kimosok :S Ma sem volt másképp... Nórim úgyis a Mosó Masa mosodája c. könyvet lapozgatta, tehát így elmondható, hogy nem vagyok laikus a témában, mint ahogy Ti sem, Nőtársaim. Arról nem is beszélve, hogy a vasalni valót mindig tornyosítom. Először egész szép Eiffel-torony, aztán egyszer csak, mintha a ferde torony lenne, de úgy igazán. Sokszor el is dől, ez mutatja, hogy ideje már csökkenteni a mennyiséget. Néha nagy elánnal nekiállok, hogy most igazi Szuperanyu leszek és kivasalom az ÖSSZESET. Hmhmhmhm... Ugye csak viccelek?!?! :D Legtöbbször igen... Csak annyit vasalok, amennyire szükség van az elkövetkező napokban. Némileg kicsit "szőkelogikával" (pedig csak melírozott!)úgy gondolom, hogy a torony kisebb lett. Az már nem jut el az agyamig pontjára, hogy ha majd újra mosok - amire nem is kell sokat várni -, akkor újra Párizs egy csodás látnivalójával találom szembe magam. És ezáltal marad egy kupac ruha, ami lehet, hogy csak hónapokkal később kerül ránk :) de egyszer Léna megjegyezte, mennyire örül, hogy megtaláltam neki az egyik kedvenc pólóját :) Az igazság az, hogy egy ideig a vasalás nem tartozott a szokásaim közé. Mindig csak akkor űztem eme csodálatos tevékenységet, amikor nagy szükség volt egy ingre, vagy épp ünnepély volt a suliban, ahol tanítok. Csak ugye a cukorborsóimból is lassan mininő cseperedik és megjelentek az "igények" is. Ha látnak egy pici gyűrődést, azt orvosolni kell :) régebben elég volt egy szuper módszer, hogy hajtogatás közben kicsit rásimítottam a kezemmel és kész ;) Valljátok be, azért ezt már Ti is próbáltátok. No, de hagyjuk már a vasalást, volt ma izgalmasabb is.
Az egyik, hogy ebédnél elfelejtettem, hogy tegnap este főztem paradicsomlevest a lányok kérésére. És hát...szóval... ma fordítva ebédeltünk :) először megettük a másodikat, aztán a levest :) először majdnem elbőgtem magam, hogy lehetek ilyen szerencsétlen, aztán a lányok megjegyezték, hogy finom édes lett, így ez lett a desszert :)
Ebéd után útnak indultunk egy, sokak által kedvelt üzletbe, ahol elég jó áron lehet beszerezni barkácsoláshoz szükséges dolgokat. Már hetek óta gyűjtögetem a WC papír gurigákat, hogy majd egy nagy dolgot alkotok belőle a lányokkal. Azt érdemes tudni rólam, hogy sem a rajzoláshoz, sem pedig bármilyen jellegű alkotáshoz nincs tehetségem. Számomra a pálcikaember is tökéletesen megfelel. Nóri már kiegészítette a rajzomat és közben megjegyezte, hogy néha hosszú hajú emberkét is rajzolhatnék, nem csak három szál hajjal rendelkező fiúkat. Esküszöm, igyekszem, kislányom...
Szóval válogattunk ezt-azt, bár még eléggé homályos volt számomra, mi lesz a végeredmény. Egyet tudtam a boltban fellelhető, többféle kivitelezésű mini karácsonyfa láttán: én egy karácsonyfát fogok készíteni a gyerekeimmel WC papír gurigákból. Lett is hozzá csillogó színes papír, mini csizmácska, amit a gurigák belsejébe ragasztok majd, találtunk színes kis csillagokat is, tehát minden készen állt a tökéletes programunkhoz.
Hazaértünk. Lányok lelkesek, én gondolatban Micimackót játszom...Gondolj...Gondolj.... "Anyaaaaaa, gyere mááááááár, csináljuk máááááár...!!!" - "Megyeeeeeek!" .... - ez amúgy kissé bátortalan "megyek" volt. Na, mindegy. Leültünk az újságpapírral lefedett asztalhoz. És nekiláttunk. Léna kb. 5 perc után izgalmasabb feladatot talált. A színes papírt apró darabokra vágta, mint ahogy már egyszer az oviban is csinálták az óvónénivel, és készített belőle egy békaszerű valamit, ami tulajdonképpen dinoszaurusz, mint megtudtam, állítólag egy húsevő fajta. Azután a dinóval megetette az összes plüssállatot, de közben a készülő karácsonyfától megihletve a Kis karácsony, nagy karácsony c. dalocskát énekelte.
Nóri azért kitartóbb volt, majd miután már mindenhol ragasztó volt, kérte, hadd menjen inkább tanulni kicsit. Hohó!! Ez akkor most jó taktika is lehetett volna a részemről. Nos, hát egyedül maradtam. A teleragasztózott asztal, a millió színes izé és a világrengető tervem környezetében. Először csak lestem magam elé, hogy mi a túrót gondoltam. Aztán nekiláttam, hogy készítsek valamit. Még nem a happy end jön, az nem olyan mese. A gurigák színes papírral történő leragasztása sem volt túl egyszerű, de mire az utolsót készítettem, rájöttem, hogy valójában nem nagy kunszt. Aztán jött a gurigák összeragasztása. De! Azért ez sem volt egyszerű. Miért is lett volna? Az nem én lennék :D Hiába a régi jól bevált T. ragasztó. Hát nem szétestek már az alsó ágai az én kis fácskámnak? Hát de! Na, akkor B verzió: gemkapooooocs! A ragasztó erejének megsegítése egy kis gemkapoccsal. Volt zöld is és pont annyi, amennyi nekem kell. Feladat megoldva! Elkészült a kis fám, de a csajok által igényelt csillámok nélkül még unalmas volt. Nos, hogy kezembe vettem a csillámokhoz használatos ragasztót. Csak egy kis lyukat tettem rá, ne kelljen vacakolnom azzal, hogy nagyobb mennyiség folyik a "mű"-re. De ugye a fizikai törvények sem mindig úgy alakulnak, ahogyan én szeretném. Hiába próbálom kiszabadítani a ragasztót a kívánt helyre, az baromira makacs. Aztán egy pillanatban....PLACCS! beterítette az asztal felét, úgy ahogy kell. Egy centiméterre nem jutott újságpapír...Szerintetek? Nem baj, legalább látszik, hogy a terítő mindennapi használatban van... Oké...itt is jöhet a B terv: próbáljuk a régi csúcsmodell T. nevű ragasztót. Ám ezt nem lehet annyira formálni a felületre, de a lényeg meglesz - gondoltam. Léna épp kíváncsiskodott, hol tartok. Ragasztó a helyén, csillámot útnak indítom, aztán HHHHHHHAPCIIII! - Léna épp abban a pillanatban tüsszent és a csillámpor szerteszét szóródik, mint csillagpor a galaxisban. Csak most tényleg millió csillámpor a nappalibaaaaaan! Jól van, mély lélegzet, kis mosoly...Egészségedre, Drágám! - gondolatban már elmondtam párszor, hogy "hogyazaaaaa...." .
Végül meglett a fácskám, az első igazi barkácsművem! És hát na, nem egy Michelangelo, de az enyém :)
A mai napon annyi mindent kudarcként élhettem volna meg, ahogy a blog címében is olvashatjátok. Kudarcnak, mert nem főztem csodakaját, mert ma "fordítva" ebédeltünk, mert meghagytam a mindjárt dőlő ferde tornyot (holott tudom, holnap nem menekülök...), kudarcként, mert nem sikerült a tervezett barkácsolós délután, vagy mert egy hülye ragasztó is kifogott rajtam... De végül nem így éltem meg. A lányok jól elszórakoztak és totál idillben játszottak együtt. Közben kaptam puszit, milyen ügyes vagyok ... :) és megcsináltam, amit terveztem. Igen, ez most magamért történt. De több pozitívum is akad, ha ilyen szemmel látjuk a dolgokat. A lányaim látták, hogy ha sok minden félresikerül is, de Te, mint Anya elég elszánt vagy, akkor képes vagy elérni, amit terveztél. Ezzel példát mutatsz, hogy érdemes kitartani akkor is, ha néha szembe fúj a szél. Nem utolsósorban pedig bizonyítottam saját magamnak is, hogy két gyerekes Anyaként is próbálhatok ki új dolgokat és tehetem ezeket saját magamért is...
Hajrá Nektek is! Drukkolok, hogy találjatok Ti is ilyen apró kincseket egy-egy szürke őszi napon és színesítsétek meg! :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése