Az idő...
Eszembe jutott néhány gondolat az egyik legnagyobb ellenségünkkel kapcsolatban, amelyről néha azt hisszük, hogy a legjobb barátunk. Egy biztos: legtöbbünkben elég ambivalens érzéseket vált ki.
Néhány nap múlva lesz 3 éve, hogy azt a személyt, aki nekem életet adott, már nem ölelhetem át. Már nem hívhatom fel, hogy van és nem beszélgethetünk olyan jókat, amilyeneket szoktunk. És már nem nevethet velem örömben és nem sírhatok a vállán, ha bánatom van. Nem futhat a játszótéren két gyönyörű unokájával. Lehetne sorolni, mi az, ami már nem lehetséges. Tudjátok, mi az, amelyen nem koptathat AZ IDŐ? Az emlékek. Belénk ívódnak. Ha egy-egy el is homályosul, a legfontosabbak megmaradnak. Igazából engem ma is mindenhová elkísér. És ha Te is elveszítettél már egy számodra fontos, közelálló személyt, akkor ezt Te is érzed. Örülj annak, hogy egy ideig kísért Téged utadon. Akkor is, ha ez az idő csak egy röpke pillanatnak tűnik.
----------------------------------------------------------------------
Másképp is látod, hogy az idő száguld, mint ahogy néha drágalátos vasútvonalainkon próbálkoznak a sínen mozgásban lévő tárgyak emberfejekkel és felsőtestekkel megtömve.
Egy kis sejtből ma már egy saját akaratát érvényesítő, igazáért kiálló, néha visszabeszélő kiskamasz néz vissza rám. Aki már kezdi keresni a saját útját a nagyvilágban. Aki néha "elesik", de ez kell is, hogy tudja, mindig van másik út, amelyen újra el tud indulni. Egy kis művészlélek, akinek megvan a saját világa is.
Nem kell megóvni csemeténket mindentől. Mert majd eljön a nap, amikor egyedül megy tovább azon az ösvényen, amelyen Te elindítottad. Akkor már nem foghatod a kezét és nem lehetsz a védőpajzsa. Csak így lehet "edzett" erre a mai, néha igazságtalan és kegyetlennek mutatkozó világra.
A másik sejtecskéből kifejlődött egyed is sokszor feladja a leckét. Emlékszem, néha olyan volt, mint egy kis Maugli lány változata. Mára pedig egy olyan leendő kiselsőssé cseperedett, aki csattal tűzi el a szeme elé libbenő hajtincset és néha olyan mondatok hagyják el a száját, hogy egy pillanatra nem tudom, képzelődöm-e vagy valóban ő mondta. Például: "Anya, egyértelmű, hogy ezt így kell megoldani, de hát Te sem tudhatod mindenre a megoldást." Vagy: "Jajj, érvelj az mellett, miért mossak fogat, mikor érzem legbelül, hogy még szükségem van valami édességre."
-----------------------------------------------------------------------
Most én jövök. Bár nem mindig egyszerű szembenézni azokkal a történésekkel saját magunkon, amelyek az idő múlását jelzik. Nos, egy viszonylag álmos reggelen történt a fürdőszobában. Ez eddig még mindenkinek ismerős. Kávé előtt. Hát, aki kávés, tuti megérti, hogy ilyenkor még egy kis enyhe libbenő szellő is simán ítéletidőnek számít. Szóval fürdőszoba. Tükör. Fésű. Jajj, az átkozott fésű, ezer százalék, hogy megint a Barbie babák fodrászüzletében van. Oké, akkor nyomozás indul. Végülis Ragacs szőrében találtam meg, nem is akárhogy, AKI egy kék színű plüsskutya, a kisebbik egyed kedvence. Kicsit rá kellett segítenem a kiszabadítására, amelyet szerencsére nem vett észre az egyébként szemfüles lányom. Első akadály: pipa.
Aztán egyszer csak felvillan a tükörben. Mint amikor sötét szobából kimész a napsütéssel totálisan elárasztott nappaliba és alig látsz, úgy kell hunyorognod... Ott volt... Nem is egy!!!! Legalább egy tucat!!! Nem!!! Két tucat.... Oké, inkább nem is számolom... FEHÉR!!! Igazából ŐSZnek hívják, de ez baromira FEHÉR!!! Gondoltam, hogy nemsokára együtt kell élnem Velük. Tudjátok mit? Inkább ezüstnek hívom. Az olyan... Nemes... Hát igen, volt, hogy már találkoztam egy-egy példánnyal, de azt ügyesen megoldottam: kihúztam! Aztán egy ideig nem volt, majd a legtöbb megduplázódott. Tudom én, minek a hiszti, hiszen néhány embertársunk nem szürkül, hanem fényesedik, tehát ők ragyognak, mi pedig ezüstösen csillogunk. Először kis helyen, majd ez a leigázott terület egyre nő.
Általában először sokként ér minket az ilyen SZEMBEtűnő változás. Aztán többé-kevésbé megbékélünk, mert ezen úgysem tudunk változtatni. Majd elfogadjuk, hogy minden ádáz küzdelmünk ellenére ez márpedig ilyen irányba halad. Fogjuk fel úgy, hogy minden ezüstösen, vagy csak bőrszínűen csillogó változás egy-egy bölcsességet hoz magával. Olyan tapasztalatot, amely már rajtunk is nyomot hagy. És ez így van jól.
----------------------------------------------------------------------
Egy kis extra "fűszer" következik:
A szentimentalizmus mellett azért természetesen vicces szitukba is keveredünk... Amikor a drogéria kellős közepén a pocakban kifejlődött kisebbik utód hangosan kijelenti, csakis úgy, hogy MINDENKI hallja, aki odabent tartózkodik - vagy akár, aki kint az utcán is-, hogy otthon elfogyott számomra a női napokra szánt muníció (bár fogalmam sincs, honnan szerezte ezt az infót). Tény, hogy sokszor eléggé informatív tud lenni. Ő nem ezeket a szavakat használta, tehát úgyis értitek, mire gondolok. Ezután hozzátette, hogy "rossz szagunk" lesz, ha nem veszünk egy új tusfürdőt, mert a másik fogyóban. De ez sem volt elég. Éppen a pelenkák mellett sétáltunk el. Egyik nap beszélgettünk az Élet rendjéről... Hogy kisbabából egyszer idős néni vagy bácsi lesz... Annyit mondtam nekik, hogy egy napon majd, amit a szülők adnak gyermekeiknek, ez fordítva lesz igaz. Amikor a szülőknek lesz szükségük a gyermekeikre, a segítségükre. Foglalkoztatta őket ez a gondolat és ezt is a kellő tapintattal kérdezték: "Anya, akkor majd nekünk is pelenkáznunk kell Téged?" "Majd melyiket szeretnéd?" "Aztaaaa, van olyan, ami úgy néz ki, mint egy bugyi!!! Az tuti kényelmes!" Hihetetlen, hogy még választási lehetőségem is van! Ezt nem firtattam tovább, annyit mondtam, hogy ezt majd meglátjuk és biztos vagyok abban, hogy ők majd akkor a megfelelőt fogják választani, ha szükség lesz rá. Ők, EGYÜTT. Az egyik legfontosabb dolog számomra, hogy tiszteljék, szeressék egymást és tekintsenek úgy a másikra, mint az Élet egyik legnagyobb ajándéka.
Bizony... Az idő múlik... Az azonban, hogy hogyan "használjuk ki", csak rajtunk áll.
Közben jönnek zivatarfelhők, amelyek lehet, hogy csak bárányfelhők, de hajlamosak vagyunk arra, hogy a legrosszabbat feltételezzük egy valójában inkább ártalmatlan dologról.
Ha nehéz is, békéljünk meg és fogadjuk el, hogy EZ VAN. Tekintsünk úgy mindenre, hogy egy újabb lecke, egy újabb kihívás, amely MINDIG rejt magában örömöt is.
Értékeld... Becsüld meg... Vigyázz rá...Használd ki... Éld meg... Amíg csak lehet. És színezd úgy, ahogy Te akarod és ahogy Neked jó. Mert egyszer elfogy...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése