Anyaaaaaaa!!!
Kedves Olvasóim!
Sajnos képtelen voltam más címet adni ennek a bejegyzésnek. Mondjuk azt, hogy a nyári szünet csodás, tele számos élménnyel, programmal... Naná, ez így van. De azért azt is említsük meg, hogy minitini csajokkal sok-sok "izgalmat" is hoz ez az időszak.
Amikor már lement a "de jó, hogy vége a sulinak + imádom, hogy ennyi időm van - feeling", előfordul, hogy nehezen találják fel magukat a csajok. Ha éppen nem idill van (azért néha akad), akkor az egymás oda-vissza szekálása anyai szemmel (és füllel!) olyan "mindjárt-a-falra-mászok" vagy "elfutok-egy -lakatlan-szigetre"- hangulatba taszít.
Ilyenkor számos taktikával próbálkozunk:
1. Ne már csajok, ezen kell vitázni! Ugyan!
2. Üljetek le és beszéljétek meg! A kiabálás nem old meg semmit.
3. Ez most komoly? Tényleg az a baj, hogy átlóg a nagylábujja fél centivel a küszöbödön és rád néz?
4. Ha nem hagyjátok abba, akkor nem ...! (ez a mondat határtalan mennyiségű lehetőséget rejt...)
5. Elég már, az összes szomszéd, sőt az egész lakópark hallja a veszekedéseteket, ez totál gáz!
...
Szerintem végtelenségig tudnátok Ti is sorolni az általatok alkalmazott módszereket. Amikor reggel úgy indul a nap, hogy valamelyik már ébredezés közben legyet kerget a szobában és halljátok a sikertelen csapkodást (egy mozdulattal kiengedjük később az ablakon), vagy a csemete morog a képzeletbeli bajusza alatt, akkor tudom, hogy akciófilmbe vagy éppen thrillerbe illő napunk lesz és egy rendező is megirigyelné, sőt mi több, ötleteket is meríthetne az aktuális pillanatainkból.
Az egyik újdonság a tükör varázslatos ereje. Nem vagyok az a cicamica anyuka, nem szoktam órákat a tükör előtt tölteni. De ezt az időt most a lányiam pótolják és már azon gondolkozom, hogy készítek egy beosztást táblázat formájában... Egy fürdőszoba van, mint a legtöbb háztartásban. Szándékosan dupla mosdóval felszerelt a fürdőszobaszerkény. Naivan azt hittem, így majd megosztoznak, hiszen amikor ide költöztünk néhány éve, tisztáztuk, melyik kié lesz, megvolt az "ámen" is. Most totál nem mindegy, ki áll jobbra vagy balra. A hajgumik is általában önálló életre kelnek nálunk, illetve a zoknik sem igazán találják meg a párjukat.
A kedvencem, amikor egy kis szieszta közben, kortyolgatva a kávémat, kicsit élvezve a csendet, elmerülve egy jó könyvben... meghallom: Anyaaaaaa! Természetesen ilyenkor a világ legnagyobb problémáiban kell szuperhőst játszani, mint például: "Hol van a pöttyös ruhám?" - ahová tetted kislányom... És elkezdődik egy párbeszéd, mert a kisasszony lusta kikelni az ágyból és kinyitni a szekrényt. A következő fázis: "Megnéztem, de nincs sehol, Anyaaaa!" A "seholsincs-ruhák" legtöbbször a széken vannak, egy másik ruhadarab alatt... Vagy Mosó Masa még nem mosta ki.
Egy másik csúcs feladat a főzés. Szerintem ez sok családban felér egy Mount Everest megmászásával egyenlő kihívásnak (persze csak kívülről nézve). Ehhez még hozzáadódott a nemrég kiderült ételérzékenységem, úgyhogy nálam a tűzhely főzés esetén maximális kihasználtsággal lép működésbe.
Természetesen a fentiek nem a panaszkodást szolgálják. Csak ízelítőt kínálnak a nyári hétköznapokból... Az anyaság egy egész életre szóló, örömteli, olykor nagyon nehéz hivatás. Legfőbb cél, hogy talpraesett, önmagukat megvalósítani tudó, de érző lelkeket neveljünk.
A fenti harcokat meg kell vívni, néha engedni kell, hogy megtanulják, tudják érvényesíteni az akaratukat, de csak bizonyos határokon belül. Megdöbbenve hallok néhány szülőtől olyan gondolatokat, amelyek arra buzdítják a gyerekeiket, hogy "úgy csináld, ahogy neked jó". Azt nem teszik hozzá, hogy meg kell válogatni azokat a helyzeteket, amikor így kell tennünk.
Inkább azt kellene tanácsolni: "Légy önmagad!". És azt is tudatosítani kell bennük, hogy ahol nem fogadják el őket olyannak, amilyenek, ne legyenek csalódottak, hanem menjenek tovább az úton, mert egyszer úgyis megtalálják a saját "körüket". És ne csak a szépet lássák, hanem az igazi, valós dolgokat. Sokan hajlamosak a gyerekeket óvni mindentől. Ez egy ideig megoldás lehet, de ebben az esetben nem edződnek meg és nem tudják majd feltalálni magukat a nehéz helyzetekben.
Az sem baj, ha nem minden sikerül elsőre. Sőt... Nem kell mindig mindent "alájuk tenni". Én valahogy úgy próbálom, hogy szép lassan gyengítem a "háttérfalat". Ha néha elbuknak, biztatni kell őket, hogy újra próbálják. Ha pedig sikerül (mert egyszer úgyis fog!), akkor majd önbizalmat szereznek és elkezdenek hinni magukban.
/Kép forrása: https://marosanangelika.hu/a-szikra-ne-kerdezd-ki-voltam//
Megjegyzések
Megjegyzés küldése